Skip to content

Egészségügyi ágazat

Ahol sokszor az élet a tét, ott a másodperc töredéke is számít! Járműkövetéssel és feladatkezeléssel gyorsíthatóak a folyamatok. Az egészségügyben használt hűtött pótkocsis szállítás során segítségére lehet a hőmérséklet figyelési funkciónk, amely folyamatosan monitorozza a megfelelő klímát a szállítási térben, valamint elősegíti a szigorú szabályoknak való megfelelést.

Előnyök

Sofőrazonosítás

Sofőrazonosítással láthatja, hogy mely munkaerő van lefoglalva, ki az, aki bevethető. Az is látható, hogy a jármű hol jár, és előreláthatólag mikor érkezik be az egészségügyi intézmény területére. A munkafolyamatok sokkal egyszerűbben koordinálhatóak, a feladatok gyorsan kioszthatóak valós időben, akár távolról is.

Sziréna és vészvillogó státuszának figyelése

Az Ecofleet a sziréna és vészvillogó státuszának figyelésére is lehetőséget biztosít.

Feladatok modul a betegszállítás segítésére

A Feladatok modul a betegszállítás segítésére kiválóan alkalmas. A funkcióval a feladatok az egyes munkaerőforrások között könnyen elosztható. Az is látható, hogy mikor kinek szabadul fel kapacitása, illetve melyik dolgozó melyik feladat helyszínéhez tartózkodik a legközelebb, így csökkentve a felesleges munkaterhelést, gyorsítva a folyamatot.

Hűtős pótkocsival való szállítás

Az egészségügyben gyakori a hűtött pótkocsis szállítás, amelyre szigorú szabályok vonatkoznak. A hőmérséklet figyelő megoldásunkkal a hűtött belső térben szinten tartható a megfelelő hőfok, vagy annak változása időben észlelhető.

Események

Az Események modul lehetővé teszi, hogy értesítést kapjon a járművével kapcsolatos tevékenységekről, mint például a terület elhagyása, sebességváltozás, a hőmérséklet ingadozása, vagy az üzemanyag csökkenése. A megoldás és a megfigyelt funkciók testreszabhatóak.

Jelentések

A Jelentések modul részletes képet nyújt az Ecofleet rendszerben elérhető adatokról. Ez számos célra felhasználható, ideértve a munkafolyamatok kezelését és a sofőrök vezetési stílusának értékelését, de nagyban hozzájárulhat a döntéshozók munkájának eredményességéhez is.

Kérjen tőlünk ajánlatot! Kérjük, hogy adja meg flottájának adatait és kitűzött céljait, hogy személyre szabott megoldásokat ajánlhassunk Önnek.

Form


Rendkívül innovatív csapat, izgalmas és hasznos szolgáltatásokkal. Lassan 10 éve használjuk a szolgáltatásaikat a gépjárműveink követéséhez. A mainstream szolgáltatásokon felül számos más testre szabott analitikát kapunk kézhez a rendszerből. Zoltán Bálint
Nagyon profi a GPS-járműkövető rendszerük, és mindenre van megoldásuk az üzemanyag mérésétől az útdíjbevallásig. József Gonda
A szolgáltatásukat 5/5-re tudom értékelni. István Tompa