Az Ecofleet Észtországban segíti a tengeri hajókövetést is
Az Ecofleet szolgáltatást általában a négykerekű járművek esetében alkalmazzák, ugyanakkor jól illeszkedik a motorizált járművek igényeihez is.
Észtország legnagyobb taván, a Peipus-on, 265 hajó lett felszerelve Ecofleet nyomkövető eszközökkel, betekintést engedve a környezetvédelmi hatóságnak a valós idejű és múltbéli megtett utakra és pozíciókra. Mindenki, aki a Peipus-on szeretne dolgozni, nyomkövetővel kell rendelkezzen vízi járművén. Számos korlátozásnak kell eleget tenni – bizonyos területekre nem lehet belépni, akármelyik időpontokban nem engedélyezett a munka és szigorúan meghatározottak a mennyiségi mutatók is.
Az Ecofleet szolgáltatásnak köszönhetően a környezetvédelmi hatóság most átlátja a tavon tartózkodó vízi járművek számát vagy az esetleges szabálysértéseket.
Aare Pai, a környezetvédelmi hatóság halvédelmi részlegének igazgatója így nyilatkozott az Ecofleet szolgáltatásról: „Örömmel jegyezhetem meg, hogy a vízi járművek nyomkövetővel történő felszerelése – ami relatíve számunkra is új – meglepően jól bevált. Az új technológia alkalmazását a jobb átláthatóság tette szükségessé – korábban csak a sorozatos helyszíni ellenőrzésekkel kaphattak pontos információt, most azonban az Ecofleet minden igényt kimerítő, folytonos adatokat szolgáltat.